Amióta a múlthéten csütörtökön reggel elhunyt a nagypapám, azóta nagyon nehezen dolgozom fel az elvesztését, ráadásul pont akkor érettségiztem le amikor ő itt hagyott minket, vagyis hogy ő 7:15 perckor hunyt el, én pedig 7:45kor kezdtem neki az érettséginek, de most lehet hogy hülyén fog hangzani, amit írok, de én szerintem egy kicsit neki is köszönhetem azt, hogy sikerült leérettségiznem, mert annak idején mindig azt mondta, hogy nekem úgy se fogok tudni leérettségizni, erre tessék, mégis csak sikerült.

Viszont az a durva az egészben, hogy amikor most Április 22-én bekerült a Péterfy Kórházba, és úgy kellet szegény papámhoz kihívni a mentőket, mert elkezdett zsibbadni a jobb oldala, akkor hirtelen úgy éreztem, hogy a papám megfog halni, bár lehet hogy azt akkor csak azért éreztem, mert nagyon megijedtem, és a papámat még soha életemben nem láttam ilyen állapotban, viszont még aznap este megtudtam, hogy a zsibbadást követően lebénult a jobb oldala, teljesen ki voltam aznap este, még sírtam is, pedig nem vagyok az a nagy síros típus. Az április 23. hét kezdetével átkerült az őrzőbe, mivel nem volt elég az hogy lebénult a jobb oldala, ráadásul még tüdő gyulladást is kapott, amit állítólag csak nagyon kevesen élnek túl, de ezek szerint akkor még annyira erős volt a szervezete, hogy azt is letudta győzni, amikor én először bementem hozzá április 28-án, akkor egyszerűen nem ismertem rá, annyira le volt gyengülve, meg annyira ki volt fehéredve az arca, és amikor láttam, hogy gépekre van kötve, és alig tud beszélni a tüdő gyulladástól, akkor egyszerűen elkezdtem sírni, szinte végig sírtam az első látogatásomat, de aztán nagy nehezen a látogatás végére sikerült valahogy megnyugodnom.

Másodszor pedig akkor látogattam meg, amikor az írásbeli érettségi nagy részén túl voltam, és az volt olyan május 17-én, és azért emlékszem ennyire tisztán arra a dátumra, mert akkor előbb végeztem a szokásos konzultációkhoz képest, és a suliból haza érve egy picit haza jöttem, majd mentem be hozzá, és akkor azért már sokkal jobb bőrben volt, mint amilyenben legelőször láttam, és akkor már tudott enni, ha nem is egyedül, de segítséggel igen, és beszélgetni is lehetett vele, ami nem olyan volt mint régebben, de azért jó volt vele néhány szót váltani, a második látogatás után sokkalta derűlátóbb voltam, és bíztam benne a mamámmal együtt, hogy a nyár nagy része rá fog menni arra, hogy a Péterfy kórház után átkerül valamelyik rehabilitációs központba és utána majd ott fogják kezelni, és talán ott már nagyobb javulást is mutat, és talán őszön már végleg haza kerül, ha nem is fog tudni úgy járni, meg szaladni, mint előtte, hanem csak bottal, meg segítséggel, de legalább haza kerül.

Aztán teltek a napok, én egyre közelebb kerültem az utolsó írásbeli érettségihez, ami történetesen az informatika volt, meg a szóbeli érettségi időpontjához, és szinte majdnem az összes konzultáción részt vettem, és ezek miatt valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy sosem tudtam bemenni a papámhoz látogatóba, miután túl lettem az utolsó írásbeli érettségin, akkor utána meg készülhettem a szóbelire, és járhattam be a történelem, az angol, az informatika, magyar konzultációkra, aminek köszönhetően még mindig nem tudtam meglátogatni a papámat. Aztán úgy hozta a sors, hogy június 11-én a papám a Péterfy kórházból átkerült a Máv kórházba, de akkor meg durván 1 teljes hét választott el a szóbeli érettségitől, és úgy voltam vele, hogy amint túl leszek a szóbeli érettségin, utána azonnal felmegyek a Máv kórházba, hogy végre valahára meglátogathassam a papámat annyi idő után.

A mamám elmondása, szerint a Máv kórházba sokkalta több javulást mutatott mint a Péterfy kórházban, mert a Máv kórházban már fél kézzel tudott enni valahogy, de ott meg állítólag nagyon sokat panaszkodtak a papámra a nővérek, hogy nem akar együtt működni, meg hogy csak maga tehetetlenül fekszik az ágyba, meg hasonlók, de az egyik szobában lévő emberke szerint, akit szintén úgy hívtak mint ahogy a mamám apukáját hívják, meg a testvérét, az az mondta, hogy a mamám ne hallgasson a nővérekre, mert a papám mindent megtesz amit mondanak neki, még akkor is ha fáj neki a jobb oldala. Állítólag azok a mocsok nővérek ott a Máv kórházban nagyon utálták a papámat, csak azért mert 1x azt mondta nekik a papám, hogy az a dolguk, hogy a betegekkel törődjenek, és ez a kijelentés biztos megszúrta az orrukat. 

A szóbeli érettségim előtti utolsó éjszaka, amikor a mamámmal tanultunk a másnapi művészettörténet érettségire, akkor a keresztanyumtól kaptunk egy olyan hívást, hogy amikor ő bent volt a papámnál a kórházban, akkor ő nagyon nagyon rossz bőrbe látta a papámat, és a papám még egy nagyot hányt is, konkrétan annyira összehányt mindent, hogy még látni is rossz volt, azt és azok a mocsodék nővérek, akik ki nem állhatták a papámat, azok alig akarták tisztába tenni, és amikor nagy nehezen elkezdték tisztába tenni, akkor is mocskolódtak rá minden félét, és miután kitolták a fürdőből, mivel hogy oda kerekesszékkel székkel vitték be, utána meg nem akarták megtörölni a haját, és amikor a papám megkérte őket, hogy töröljék meg a haját, akkor azt felelték neki, hogy minek, majd úgyis megszárad, de ő közölte azokkal a r*h*d*k, f*sz*p* nővérekkel, hogy nem nekik szólt, hanem a keresztanyumnak, de még mielőtt a keresztanyum eljött a kórházból, akkor a papám már egy fokkal jobban volt, de akkor még nem gondoltuk, hogy másnap reggel mi fog történni, én is úgy mentem érettségin, hogy az érettségi után majd egyből felmegyek a papámhoz, és megmondom neki, hogy mégis csak sikerült az érettségim.

Amikor június 21-én elmentem a szóbeli érettségimre, akkor nem is éreztem semmi különöset, még akkor se amikor az első szóbeli érettségimet elkezdtem, pedig magyar irodalomból Babits Mihály Esti Kérdés c. művét húztam ki, pedig ennél a tételnél kellett volna éreznem valamit, mert az Esti Kérdés c. vers utolsó két sorában ez áll :

"miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?"

Amikor a szóbeli érettségi alatt rákérdezett a magyar tanárnőm, hogy ez a kérdés úgy mégis mit jelent, akkor azt válaszoltam, hogy hát arra kérdez rá, hogy miért él az ember, ha egyszer úgyis meghal. Most így utólag vissza gondolva erre, ez is egy fajta jel volt arra, hogy a papám elhunyt, amit akkor még nem tudtam, még csak nem is éreztem, és hiába kaptam ezt a kérdést úgy a tételen belül, még akkor sem voltam képes venni a lapot, hogy mégis mi történt.

Azzal az egy dologgal tudom csak nyugtatni magamat, hogy ezt akkor még azért nem tudtam, mert itthon végig úgy voltak vele,hogy amíg nem érettségizek le, addig ne is szóljanak nekem, mert csak megzavart volna az érettségi közben, és emiatt nem is tudtam volna oda figyelni eléggé ahhoz, hogy sikerüljön is az érettségi. Csak akkor tudtam meg, hogy mi történt, amikor nagy örömmel haza jöttem az érettségiről, és közöltem a mamámmal, hogy na megyek le a boltba sörért, és pizzáért, akkor kérdezett vissza, hogy ugye tudom, hogy mi van ma ? Én meg azt feleltem rá, hogy mi ? Akkor megmondta nekem, hogy a papám aznap 07:15kor elhunyt.

Én amikor ezt megtudtam, akkor először nem is akartam elhinni, teljesen le voltam fagyva a tudattól, hogy mi történt, utána egy picit mérges voltam úgy magára az életre, hogy miért kellet ilyen korán elragadni a papámat mellőlünk, majd ezt követőn muszáj voltam lezuhanyozni, mert teljesen megizzadtam az érettségi alatt, és ráadásul még a papám is elhunyt, hát ez egy csöppet sok volt egy napra.

Annyira ki voltam lelkileg, meg úgy idegileg, hogy kénytelen voltam valakivel beszélgetni, és többek közt ezért is mentem át a mamám testvéréhez, hogy egy picit beszélgessek vele, mert azt csak nagyon kevesen tudják, hogy a mamám testvére, az én második nagyapám, az igazi papám után, és most hogy az igazi papám elhunyt, már csak ő maradt nekem, és miután sikerült beszélgetnem vele, utána már jobban voltam egy fokkal, bár még mindig nem voltam az igazi, de már nem voltam annyira ki, mint amikor megtudtam az egészet.

Szóval még mindig nem tudom felfogni épp ésszel, hogy az a papám, aki mellett felnőttem, már nincs többé, mert már egy másik dimenzióban van, és egy másik világban, olyan emberekkel, akiket régen szeretett, de ők is itt hagyták a földi létet egy másik miatt, és mindennap úgy vagyok vele, hogy várom, hogy mikor jön haza, és mondja azt, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, semmi több. Mellesleg a jövőhét szerdán lesz a temetés, és amíg nem látom fel ravatalozva a papámat a temetésen, addig talán nem is fogom elhinni ezt az egészet.